2019. május 26., vasárnap

Alkotósarok: HOGYAN KÉSZÍTS ÉRZÉKLETES LEÍRÁSOKAT? – 2. rész (Írói kisokos 4.2.)


Ígéretemhez híven folytatom a sorozatot – a cikk első részét itt találod -, ezúttal arra helyezve a hangsúlyt, hogyan tudod a helyszínek, a táj vagy a tárgyi környezet leírását elbeszélésed építőelemévé tenni.

Kérdésed merült fel vagy megosztanád az alkotásaid? A Felszabadító Kreatív írás kurzusokon minden fontos fogalmat tisztázunk, újabb trükköket tanulhatsz, és számos gyakorlat segít, hogy Belőled születő és olvasóid magával ragadó történeteket hozz létre!

Folytassuk hát annak vizsgálatát, mitől is működik jól egy leírás!


6.) HASZNÁLD MÁR AZ EXPOZÍCIÓBAN! –  A tér és az atmoszféra megteremtése olyannyira szerves része egy sztorinak, hogy ha nem kezded el időben felépíteni, nagyon hamar elveszítheted az olvasód. Legyen közeg, amibe beléphet; legjobb ha már a bevezetőben, sőt annak is az elején felkelted ennek érzetét néhány jól irányzott mondattal!
Nézd, hogyan hozza létre Hesse már a Sziddhárta felütésével – gyakorlatilag egyetlen mondattal - az eleven, lélegző teret és von be bennünket a történetbe!
„A bráhmánház árnyékában nőtt, növekedett Sziddhárta, a szép bráhmánfi, az ifjú sólyom, nőtt a csónakok közt a folyóparti napsütésben, az árnyas kecsekfűz-erdőben, együtt nőtt barátjával, Govindával, a bráhmánfival.”
(Herman Hesse: Sziddhárta, 1922; Kászonyi Ágota fordítása)

 

7.) ADAGOLJ, KÉSLELTESS, SŰRÍTS! – Míg a 19. századi romantikus és realista nagyregényben természetes volt, hogy hosszú-hosszú leírások szakították meg a cselekményt, a mai olvasó figyelme már másként működik. (Köszönhető ez a mozgókép megjelenésének is, illetve a filmeken edzett észlelésünknek-érzékelésünknek!)
Egy igazán magával ragadó regény dinamikus; a leírások, a párbeszédek és a szereplők aktivitása pedig olyan, mintha egymásba fonódó és váltakozó mintázat lenne annak szövetében.
Figyeld meg, hogy csinálja J.K. Rowling a Harry Potter-ben! Még a varázsvilág izgalmas helyszíneiről sem ír egyetlen helyen sem túl bő lére eresztve, viszont folyamatosan adagolja az információt.
„- Gyerünk, gyerünk, indulás! - parancsolt rá McGalagony az ázott diákseregre. - Vonuljanak be a nagyterembe, de szaporán!  
 Harry, Ron és Hermione csúszkálva-botladozva elindultak a bejárati csarnok jobb oldalán nyíló kétszárnyú ajtó felé. Ron szitkozódott tehetetlen dühében, és ingerült mozdulattal hátracsapta csöpögő fürtjeit. A nagyterem az ilyenkor szokásos ünnepi díszben pompázott. Az asztalok fölött lebegő száz meg száz gyertya fényében aranytányérok és-kupák csillogtak."
(J.K. Rowling: Harry Potter és a Tűz serlege, 2000; Tóth Tamás Boldizsár fordítása) 

8.) LÉGY MÉRTÉKTARTÓ, SEJTESS! – Ahogyan a karaktereid, úgy a helyszínek esetében is igaz: attól, hogy Te tudod, milyenek (szükség is van rá, hogy a lehető legpontosabban meglegyenek benned!), nem kell mindent az olvasó orrára kötnöd! Legyen neki is elegendő játéktere, hogy elképzelje őket magának!
Érdemes jelenetszerűen gondolkodnod és a jelzésértékűnél több, de nem túl sok adalékot közölnöd a térről. 
Nézd, hogy ír André Aciman a tengerről! Egyrészt szerepeltet egyedi jegyeket, olyanokat, melyek csak ebben a pillanatban részei a látványnak, másrészt a téma miatt a párbeszéd alatt is végig érezhetjük a tenger jelenlétét.
„Lejjebb nézve a tenger lélegzetelállító látványa fogadott, az öbölben néhány tajtékcsíkkal, amelyek megannyi óriás delfinként törték meg a hullámokat. Az emelkedőn apró busz kapaszkodott fölfelé, nyomában három egyenruhás biciklistával, akiket szemlátomást igencsak zavart a kipufogógáz. 
– Tudod, kiről tartják úgy, hogy éppen itt a közelben fulladt bele a tengerbe? – kérdezte. 
– Shelley-ről. 
– És azt is tudod, mit tett Mary, a felesége, amikor megtalálták a holttestet? 
Cor cordium, szívek szíve – feleltem arra a pillanatra utalva, amikor egyik közös barátjuk kikapta a lángok közül Shelley szívét, mielőtt a püffedt test teljes egészében a parton rakott máglya tüzének a martalékává válik. De miért vizsgáztat? 
– Van bármi, amit te nem tudsz?”
(André Aciman: Szólíts a neveden, 2007; Szigethy-Mallász Rita fordítása)

 


Egy firenzei nyáréjszaka atmoszférája (saját fotó). Milyen lenne ezt írásban kifejezni?
 


9.) HASZNÁLD A SZEREPLŐD TÜKREKÉNT! – Egy jó leírás nem véletlenül szerepel a történetben, hanem azért, mert létjogosultsága van. Remekül ábrázolhatod vele karaktered érzés- és gondolatvilágát, illetve annak változásait. 
Milyen lehetőségeket rejt például egy esőáztatta táj leírása?
„Az ég csak szállt lefelé; kinéztem a kisablakon. A felhők betakarták a lignitdombot, és a lehajlott női fej elsüllyedt. 
Gyönyörűek a csendes esőnek ezek a csupa bánat órái, mintha eső verné pillangólelked, és elsüllyedne a földbe. Eszedbe jut minden keserű emlék, ami szívedbe lerakódott – barátoktól való elválások, asszonyok mosolya, amely tovatűnt, remények, amelyek szárnyukat vesztették, akár a pillangók, csak a hernyójuk marad meg, és ez a hernyó most a szíved leveleire mászik, és azokat rágja.”
(Nikosz Kazantzakisz: Zorbász, a görög, 1963; fordította: Papp Árpád és Szabó Kálmán)

10.) HASZNÁLD A CSELEKMÉNY ELŐREMOZDÍTÓJAKÉNT! 
 És egy „jolly joker”: szuper, ha a művedben a tér maga is úgy „viselkedik”, mint egy aktív szereplő! Az, ahogyan a karaktereid a külvilágot észlelik, az események tükrében változhat, az észlelésük pedig magára a cselekményre is visszahathat. 
Ennek a dinamikának a szemléltetésére nézzük meg, hogyan folytatódik a Zorbász fenti jelenete!
„És lassan, az esőből és a nedves földből újra szívembe kúszott fel idegenbe, messze a Kaukázuson túlra szakadt barátom emléke. Fogtam a tollat, lehajoltam a papírra és elkezdtem beszélgetni vele, hogy áttörhessek az eső függönyén, és elűzzem a bánatot…”
(Nikosz Kazantzakisz: Zorbász, a görög, 1963; fordította: Papp Árpád és Szabó Kálmán)

Tetszett az írás és hasznosnak találtad? Ne tarts magadban, fontos a visszajelzésed! ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése